Futhatnékom, avagy a második pillérem

BÁTRAN a nagy víz partján

2015. február 19. 09:19 - BDori

A nagy víz partján….

 A Balaton számomra egy fogalom. Az Ultrabalaton pedig a fogalom fogalma.

cam00217-2_2.jpg

2014_0044_04_1999_13_a.jpgA tavalyi kör után csak azt tudtam, hogy még szeretném körbefutni a tavat. Ha más versenyre nem is megyek 2015-ben, ezt nem hagyhatom ki. Hogy miért kell körbefutni?  Mert ott van. Mert jó buli, jó emberekkel. Mert jó önismereti, önfejlesztő tréning. Meg hát ugye futni jó reggel, délben, este, és főleg éjszaka! Amikor a csak Te vagy, a csend, a hullámzó víz…. és néhány hozzád hasonló „őrült”.

 

Nem sokáig kellett gondolkodni a csapaton sem. Dia mondta: menjünk! Menjünk!  Osztottunk, szoroztunk mennyi az a minimális csapatlétszám, amivel bele merünk vágni. Össze tudjuk hozni azt a néhány embert, akik a futás öröméért, a buliért lesznek a csapat tagjai? Olyan jól sikerült a toborzás, hogy az általunk belőtt minimális létszámról majdnem a maximumra bővültünk, mert aki velünk akart futni, azt örömmel láttuk. Sőt két biciklis csapattársunk is lett. Jó lesz, hogy számíthatunk rájuk is!

cam00222_a.jpgFutós pályafutásomat megpecsételte az első versenyem, amikor a PCOS Alapítvány színeiben futottam, és azóta persze többször is. A tavalyi és az idei Ultrabalatonon is lesz egy néhány fős „türkiz különítmény”.

Ezek a futások adnak az életemnek egy megfoghatatlan, nehezen kifejezhető pluszt. Azt teszem, amit szeretek és ezzel jót is tehetek. Ez így van rendjén.

A versenyeken számtalan olyan jó ügyért futó közösséggel találkoztam, akiknek a munkájával azonosulni tudok.

 

images.png

10610867_1033630619997039_670244920059885411_n.jpg

Futottam a Suhanj Alapítvány éjszakai futásán , az „adottságaim” miatt a Szív Bajnokaival is váltóztam már.

 

 

 Az Ultrabalatonon pedig egy újabb színnel fog gazdagodni a paletta.  

 

A Bátor Tábor Élménykülönítményeként fog futni a csapatunk az UrbanChallange. Sajnos valós okunk is van erre meg én is tapasztalatokkal bírok, hogy milyen érzés kimaradni a gyerekek közösségi programjaiból, csak azért mert beteg vagyok.

Örömmel és büszkén vállalom a jótékonysági futást, az amúgy is felejthetetlen élményt még mélyebbé tegye.

elmenykul.jpg

 

Kérlek, támogasd futásunkat, fogadj örökbe egy kilométert a Balaton partján.

Adományoddal segítesz a Bátor Tábor kis lakóinak, hogy élményeket szerezzenek, megélhessék azt, ami egészséges társuknak oly természetes, hogy hitet kapjanak, hogy érezzék sikerülni fog!

 Kampányunkat elérheted itt:  http://www.elmenykulonitmeny.hu/banki.dora

 

Megosztásodat is megköszönjük!

 

toplogo_big.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://futhatnekom.blog.hu/api/trackback/id/tr847138903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása