Az elmúlt hét hétköznapjai a legkevésbé sem a jól megtervezett elképzeléseim szerint alakultak. Gyakorlatilag futni nem jutottam el. Egyetlen pozitívum, hogy jó pár hét óta végre eljutottam BodyArtra. Hát, mit ne mondjak, éreztem a kimaradt órákat. Sebaj, gondoltam, majd hétvégén bepótolom.…

A múlt hét a nagy rádöbbenések és a szívfájdító döntések hete volt. Szerdán visszamondtam a Vivicitta nevezést, mert a derék-dolog miatt esélytelen voltam a táv teljesítésére. A lemondás akkor még nem realizálódott, de vasárnap kimentünk szurkolni a Férjnek, és ott, a…

Büszke vagyok egyszer és büszke vagyok kétszer. Na, nem magamra.  Arra most annyira nincs miért. Vagy mégis?De igen, mégis van. Büszke vagyok a két gyerekemre (8, 5) , akik szombaton reggeltől estig talpon voltak. Gyalogoltak, futottak. Először vittem őket ilyen nagyszabású rendezvényre. 10…

Hol is hagytam abba március elején? Hát persze, a tökéletes hétnél. Nos, az a hét rendesen megalapozta az elmúlt egy hónapot, és okot adott arra, hogy eddig mélyen hallgassak. Lumboischialgia. Elég gusztustalan szó. A jelentése: ülőidegzsába. Ez egy olyan betegség, amiről én…

Előre bocsátom, hogy ezek most nem lesznek örömtől túlcsorduló sorok. Az alap-pillérekkel nincs baj, a szekér halad, csak kicsit sok rajta a súly (hogy nyomdafestéket tűrően fogalmazzak). Nem akartam én öregasszony módjára az emlékeken melankóliázni, de óhatatlanul eszembe jutott. Ráadásul…