Ultrabalaton. Számomra fogalom. Tavaly csak a számítógép előtt szurkoltam végig, lestem a posztokat, ki hol tart, hogy áll, hogy bírja. Annyira izgalmas volt, hogy úgy döntöttem, 2015-ben belevágok. Csapatot szervezek, és hajrá!
Az első csapattag természetesen Dóri volt, aki tavaly részt vett az eseményen a MiCsodaNők csapatával. A második tag a Férj, aki eleinte nem volt valami lelkes, nagy dünnyögve rábólintott, aztán meg gyártotta az excelt a távokról-részidőkről. A csapat szép lassan alakult, kiegészültünk még néhány UB-tapasztalt taggal is, és végül 9 futó és két kerékpáros versenyző vág neki a 220 kilométeres távnak. Idén a kerékpáros kísérők külön nevezhetnek a bicajosok között. 11-en alkotjuk az UrBanChallange csapatát. Fiúk-lányok, hegyen-völgyön, 220 kilométeren át.
Néhány hete az egyik csapattag felvetette, hogy mi lenne, ha valamilyen alapítványt támogatva futnánk. Konkrétan a Bátor Tábort említette. A csapat beleegyezett, így most már hivatalosan is Élménykülönítményesek lettünk, és célunk, hogy futásunkkal 300.000 forintot gyűjtsünk össze a daganatos, és más súlyosan beteg gyereket táboroztatásához. A kampány hamarosan indul! :)
Örülök neki, hogy nem csak a saját álmomat válthatom valóra, hanem a futásommal segíthetek azokon, akiknek szükségük van rá.
Ha érdekelnek a részletek, csak kattints.