Mert megérdemlem...

2015. április 02. 20:58 - BDori

Az úgy kezdődött, hogy már nagyon-nagyon kívánkozott egy kikapcsolódós hétvége.
De hova is menjünk? Régebben többször voltunk Zalakaroson, szeretjük ezt a nyugodt kisvárost.
Tavaly nem voltunk, hiányzott is már. A sors, mint oly sokszor, most is megoldotta a kérdést.
A munkahelyi portálon köszönt rám a megoldás, szuper kedvezményes lehetőség a Hotel Venus & Aphrodite szállodában. Akkor legyen, aminek lenni kell.

Úgy időzítettük, hogy anyukám születésnapi ajándéka legyen ez az utazás.

Ajánlatot kértem, foglaltam, megvettük a buszjegyet. Bizony! Busszal mentünk, amit rettentően
élveztek a gyerekek. Is. Meg én is. Kényelmes volt, nem kellett a vezetésre figyelni, két és fél óra
alatt Zalakaroson voltunk. Végig gurultunk a Balaton mellett. Persze, hogy az Ultrabalatonon járt az
eszem. Végre a Körösvölgyi-hídról rendesen láttam a Balcsit, mert eddig csak személyautóval jártunk
arra, és abból csak a korlátot lehet látni.

Már az elindulásunk is jól kezdődött. Szinte már el is felejtettem, milyen jó érzés, amikor az emberrel figyelmesek. Két gyerek, nagy bőrönd, vonat, metró, busz, utazás. Gödön egy fiatalember kivette a kezemből és feltette a bőröndöt a vonatra. A Nyugatiban egy lány a gyerekeket segítette le, egy másik fiatalember a bőröndöt. Gyerekek meg is jegyezték, hogy hordárokat rendeltem-e mindenhova. Aztán a mozgólépcsőn egy férfi a kislányom kezét fogta meg és segített. Csekély háromnegyed óra alatt ennyi jóság.

Egy szó, mint száz, megérkeztünk a szállodába. Korábban, mint a szobafoglalás lenne, de ez nem okozott gondot, barátságosan fogadtak bennünket és el is foglalhattuk a szobánkat. Akarom mondani, birtokba vették a gyerekek, a maguk módján a szekrényeket csekkolták először. Ebédidő lévén elmentünk enni is. Mintha nem is két éve lettünk volna itt, mind a két gyermekem otthon érezte magát. A kiadós ebéd után pihenésnek lett volna következni. Anyukámnak igen. A két fiatal birtokba vette a szálloda játszószobáját. Egyébként egész ottlétünk alatt központi szerepet töltött be ez a helyiség. Gyakorlatilag önállóan jöttek, mentek a szobánk és a földszinti játszószoba között. Nagy örömünkre, mert így azért nekünk is könnyebb volt. Kisfiam új oldaláról mutatkozott be, mint zongora virtuóz. Remélem, hogy ezt a szálloda vendégei nem vették annyira zokon.

Én pedig mi mást csinálhattam volna ebéd után, mint futni mentem. Nem teli hassal, ne aggódjatok, tudtam, hogy mi lesz a délutáni program, ennek megfelelően én csak könnyűt ettem.

Két évvel ezelőtt rengeteget futottam a környéken. Visszahúzott a szívem a kedvenc helyekre, bár a két napba lehetetlen volt bezsúfolni, maradtak a fő kedvencek. Rögtön a kihívással kezdtem. Irány a kilátó a hegy tetején.

Megfordult a fejemben, hogy nem vagyok normális, hogy egyből a legnehezebbel kezdem. Aztán futás közben rájöttem, hogy nagyon is normális vagyok. Minden előzetes előrejelzés ellenére gyönyörű idő volt. Sütött a nap, csicseregtek a madarak, jó levegő. Á, nem lehet leírni az érzést. És igen! Felfutottam. Lassabban, mint két éve, talán többször is megálltam, de fent volna. Egyértelmű, hogy nincs veszve még semmi.

A kilátónak is csak a második szintjéig merészkedtem fel. Hiába na, a magassághoz való viszonyom nem változik.

Futás után irány a wellness. Úszás, szauna, meleg víz. Ahogy a nagykönyvben meg van írva.

Meg is éheztünk a vacsorára. Még szerencse, mert nagyon szomorú lettem volna, ha éhség híján nem tudtunk volna enni. A szálloda konyhája arról nevezetes, hogy saját farmja van, ahonnan az alapanyagok származnak. Alapvetően én is odafigyelek a konyhában, hogy mit hol veszek, honnan származik, milyen a minősége, de érezhető volt különbség az ételeknél. Semmi flancos különlegesség, igazi jóízű ételek, a rostélyos szétomlik a szádban, a saláta friss ropogós, a túrónak túró íze van, ha már Zalában vagyunk, természetesen van dödölle is.

Meglepetés is volt! Felköszöntötték anyukámat, akinek aznap volt a születésnapja.

Ezután más már nem is hiányzott, csak az alvás. Itt volt az egyetlen problémás rész az ott tartózkodásunk alatt. Mint később kiderült egy kései vendég olyan zörgést rendezett, hogy nem tudtunk aludni. Szóltunk a recepción is, azonnal kezelték a panaszunkat. Nem is akárhogyan! A kellemetlenségért fájdalomdíjként kaptam egy 30 perces DermaLife kapszulás kezelést. Tankönyvbe illően kezelték a panaszunkat. Le a kalappal előttük. Mert ugye minden jó, ha a vége jó.

Elérkezett a reggeli ideje is szombaton. A kenyér friss meleg házikenyér, a tejnek színe van, a töpörtyű olyan, amilyennek lennie kell (szerintem), házi kolbászok, szalámik, házi sajtok, kinek-kinek ízlése szerint. Kánaán.

Délelőtt pedig kikocsiztunk a Garabonciás Farmra, ahonnan származnak az asztalra kerülő finomságok. Bár a gyerekeknek már nem újdonság a tanya, az állatok, mégis mindig kitörő lelkesedéssel fogadják, amikor ilyen helyen vagyunk. Voltak pipik, reggel született malackák, nyuszi simogatás és lovaglás. Nem pónin, hanem nagy lovon, név szerint Ladyn. Ezt persze nekem is ki kellett próbálni. Na meg az elektromos quadozás sem kellett kérvényezni.

Ebédre haza is értünk, és bár azt hittem, hogy a kiadós reggeli után a gyerekek nem lesznek éhesek, tévedtem. Most nem mentünk el sehova, hanem a szállodában ettek, aztán irány az a bizonyos játszószoba. Nem is kerültek elő egészen addig, még én vissza nem értem…. természetesen a futásból. Szombaton is cipőt húztam és az ellenkező irányba indultam, egy másik kedvenc útvonalamra. Galambok - Banyavölgy – Zalakaros. A képek önmagukért beszélnek.

Futás után felhasználtam az a bizonyos ajándék DermaLife kapszulás kezelést. Fél óra pihenés, masszírozó ággyal kombinált infraszaunában. Mesés volt és utána jutott még idő a fürdésre is.

Vacsora után zaj nélküli pihenés, tévénézés, alvás.
Vasárnap sajnos véget ért a móka. Reggeli után kijelentkeztünk, ahogy kell. Itt is csak jókat tudok mondani, mert ha szólunk, maradhattunk volna a buszunk indulásáig a szobában. Jó néhány szállodában voltam már, de ilyet még nem tapasztaltam. Végül is csak a csomagjainkat hagytuk a szállodában. Így is terveztem a vasárnap délelőttöt.

Játszóterezés kifulladásig. Cukrászda töltésnek. Irány haza.

A buszon nem is volt semmi probléma, aludt a csipet csapat hazáig.

Aztán Budapestre érve véget ért az álom. Nem közlekedett a metró, buszra kellett átszállni. Nem
alacsony padlósra. Nagy bőrönd. Két gyerek. A vonat is a régi volt. Újabb cipekedés. A pont a z i-re
az volt, amikor leszállásnál egy férfi inkább átment a másik ajtóhoz, nehogy segíteni kelljen. No comment. Szerencsére a Zalakaroson eltöltött két nap feltöltött annyira, hogy ezen csak nevetni tudtam.

Hazafelé jövet, amíg mindenki aludt az én agyam először azon járt, hogy mikor jöjjünk legközelebb vissza, mert nem kérdés, hogy jövünk.

Aztán a Balaton mellett zötyögve pedig a ismét a májusi Ultrabalatonon jártak a gondolataim. Hol, és mennyit fogunk futni? A déli part az tuti Bátor Tábor Éjszakás Élménykülönítmény Műszak lesz. Szeretek éjjel futni. Jó lesz, tudom biztosan. Az is örömmel tölt el, hogy jó ügyért futhatunk. Szeretném, ha minél több ember értené és érezné ennek a lényegét. Ez az a helyzet, ahol tényleg mindenkinek jó. A beteg gyerekeknek azért, mert az adományokból ingyen táborozhatnak és átélhetik azokat a kalandokat, ami egészséges társaiknak természetes. Aki adományoz – akár mennyit, pár száz forint is sokat jelent -, az magénak tudhatja az „adni jó” örömét és azt, hogy mosolyt varázsolt egy beteg gyerek arcára.

Mindez csak néhány gombnyomás ezen a linken:

http://www.elmenykulonitmeny.hu/banki.dora

Mi meg… FUTUNK. Sokat.

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

Csak BÁTRAN....!

Az Urbán Challenge csapatával jótékony céllal állunk rajthoz a 2015. május 30-31-i Ultrabalatonon a súlyos beteg gyerekek élményterápiás táboroztatásával foglalkozó Bátor Tábor Alapítvány élménykülönítményeként tagjaként.
Kérlek támogass bennünket.
Hidd el, sok kicsi, sokra megy. 1000-2000 forintnyi adományod biztosan jó célt szolgál, a beteg gyerekek arcára mosolyt csal, reményt és hitet ad.