Majd' egy év telt el, azóta, amióta. Volt közben sok jó, sok rossz és sok mindenféle is.

A korábbi posztomban megénekelt érdekes nevű lumboischialgiáról májusban kiderült (sok-sok utánajárás meg pénzköltés után), hogy az bizony gerincsérv, nem is egy, hanem rögtön kettő: L4-5 és L5-S1 csigolyák közötti.

Ez a tény meghatározta az elmúlt évemet, főként a mozgás szempontjából (kb. annyira vagyok fürge és hajlékony, mint mondjuk egy fogas, csak sajnos nem vagyok annyira vékony). Szerencsére a reumatológus nem kezdte el hegyezni a szikéjét a leleteim láttán, hanem gyógytornát ajánlott a bajomra.

A gyógytornász keresés nem volt egyszerű mutatvány, hiszen sokan ajánlottak gyógytornászokat. Végül a tendereztetés gyakorlatához folyamodtam (persze csak itthon, magamnak, egy Excel tábla segítségével). A "versenyt" Rajnay Kata nyerte, aki a gyógytorna mellett manuál- és tape terapeuta is. És akárhány képet láttam róla az interneten, mindegyiken mosolygott. :)

Kata, a Gyógytornászda szülőanyja. Szakmailag profi és a képek alapján kialakult első benyomásom is maximálisan megerősödött: odafigyel rám, segít, instruál és a gyakorlatok közben nagy egyetértésben és oltári röhögések közepette tárgyaljuk meg az élet fontos dolgait. Imádom, ahogy a bal karjával gesztikulálva magyaráz, miközben a jobb karjával a derekamat tartja, és a mondandójába be-beszúr egy "fenék szorít! vagy egy "tartsd lent a medencéd!" megjegyzést. :)

Augusztusig rendszeresen jártam hozzá, majd következett egy hosszabb szünet, mert a panaszaim nagyjából elmúltak. A derekam nem fájt, vagy csak annyira, hogy a hétköznapi tevékenységeimben nem akadályozott, de azért a sport újrakezdéstől még messze voltam. Néhány hete újra előjött a fájdalom, de megelőzendő a nagyobb bajt, újra elkezdtem Katához járni. Mostanra ott tartunk, hogy márciusra megerősítem magam annyira, hogy lassan, óvatosan, edzői felügyelet mellett újrakezdhetem a futást.

Amire szükség is lesz, hiszen májusban Ultrabalaton level 2.0 :)