Szerintem nagyjából általánosságban elmondható, hogy az ember gyerekként rühelli a futást. A kötelező Coopert, a céltalan körbe-körbe futásokat az iskola kézipályája körül. Aztán valahogy megváltozik minden. Régen én is azok táborába tartoztam, aki akkor futott csak, ha kergették. Sokkal jobban szerettem a labdajátékokat, vagy a bringát. Voltak barátaim, akik magyarázták, hogy mi a jó a futásban, de kiröhögtem őket. Erre tessék...

 A futás az én utazásom. Egy amolyan "one way ticket", mert ha elindulsz, már vissza nem fordulsz. Nem azért, mert nem lehet, hanem azért, mert úgysem akarsz.

Ez tényleg egy új világ.

Miért szeretek futni?

Azért, mert...

...sokat javult az állóképességem, a fizikumom és az immunrendszerem is.

...nagyon sok új barátot, ismerőst szereztem a futás által, akik mind lelkesítenek, támogatnak.

...rengeteg új élményben volt részem már eddig is (és a java még csak ezután jön!)

...a 4 km 8 és feles tempóval is futás, mert pont 8 és fél perccel GYORSABBAN teszem meg egy kilométert, mint az, aki a fotelben gubbaszt.

...ha alig várom, hogy végre TAVASZ legyen, és mehessek világosban is a szokott útvonalamon.

...azért futok tovább és tovább, mert élvezem, hogy KÉPES vagyok rá.

...van, aki MIATTAM kezdett el futni, és olyan is, akit az én példám INSPIRÁLT, hogy mégis nekikezdjen az aznapi etapjának.

...ha a versenyen utolsóként érek a célba, végig szurkol MINDENKI, akivel csak találkozom (és bemondják a nevem. Mekkora királyság már!)

...habár még csak a fele van meg, a 21 már nem tűnik elérhetetlennek.

És így tovább. Napestig sorolhatnám, de nem érnék a végére.

Egyszer azt mondták (bár nem ebben a vonatkozásban), hogy ha meg tudod mondani valamiről, hogy miért szereted, nem is szereted igazán.