Gondoltam egyet és döntöttem. Itt van mellettünk egy kiserdő, szuper utakkal, én futni fogok. Ekkor 2011 őszén voltam 90 kg. Aztán lebeszéltek róla, hogy még ne, mert a túl nagy súllyal bajt csinálok. Elfogadtam, csináltam a diétát és nagyon lassan de fogytam. Készültem a futásra, azt terveztem 85 kg-nál elkezdem. Elmentem cipőt venni magamnak, nem akartam sokat költeni egyelőre, nem tudtam mi lesz belőle. Talán égi jel volt, hogy kiárusítás volt és azért a pénzért, amit rá akartam áldozni, két cipőt is vettem.

Várták, hogy teljesítsék kötelességüket…

Várhatták, mert leléptem a lépcsőn, a bokám kifordult, a szalagom nem szakadt, de úgy megnyúlt, hogy használhatatlanná vált. Próbáltam én pihentetni, két gyerek mellett, karácsonykor, elég nehezen ment. Sőt egyáltalán nem ment , így aztán a cipők a szekrényben és futás továbbra is várt és várt. Egészen 2012. március 15-ig, amikor ünnepélyesen elkezdtem.

Huhh, ha visszaemlékszem, hogy fél perc futás egy perc sétával kezdtem, és boldog voltam az első 5 percem után és madarat lehetett velem fogatni, amikor legelőször körbefutottam az erdőt 1,3 km-t megállás nélkül, 12 perc alatt. Akkori futásaimat menetfelszerelésben követtem el, mert bokámon a rögzítő, térdemen is, mert azt még évekkel ezelőtt törtem össze korcsolyázás közben és kétszer operálták már meg, a gerincemen is volt egy öv, mert azt összecsúszott csigolyáimat pedig örököltem Anyukámtól.

2012 októberében mertem először nyilvánosan futni, a SPAR Futófesztivál legkisebb 3,5 km-es távját.
Meghatározó élmény volt. Visszagondolva, talán a 7 km is ment volna már akkor, de biztonsági játékos voltam.

Közben beszereztem a megfelelő futócipőmet, amit azóta már le kellett cserélnem, és a jó cipőmnek köszönhetően letettem a segédeszközeimet is.
2013 tavaszán már nagyot mertem és a 10 km-es Vivicittát futottam.
Ezeket a futásokat már a PCOS Alapítvány színeiben tettem meg, akikkel az inzulinrezosztencia miatt kerületem kapcsolatba. Azóta is rendszeresen futok a színeikben.

2013. október 13-án egyéves versenyzői létemet megünnepelendő, 12,3 km-t futottam a SPAR maratoni váltóban.

Augusztusban belekóstoltam a triatlon világába is az Alapítvány jóvoltából, mert megcsináltam a Velencei Tavi Túratriatlont.
Persze akkor már nem bírtam magammal és a túrázás helyett nagyobbrészt, ahol a terepviszonyok engedték, futottam.

A Suhanj éjszakai futása eufórikus élmény volt, azért a BSI Futónagykövetének Németh Györgyinek és csapatának tartozom örök hálával.

A Nike Félmaratonra 2013 szeptemberében összehoztunk egy szuper csapatot. Életünk legjobbjait futottuk.

2014 áprilisában lefutottam életem első, de remélem nem utolsó félmaratonját.

Májusban a Coca-Cola Női futáson 2+5+7 km volt a teljesített távom.

Még 2013 őszén, mertünk nagyot álmodni és 2014 májusában 10 fős csapattal körbefutottuk a Balatont az Ultrabalaton versenyen.

Idén újra megkerüljük a nagy tavat, immáron jótékonysági futóként, a Bátor Tábor Élménykülönítményeként.

Na és persze egy al-csapatnyi PCOS Alapítvány különítménnyel.

Mert fuss és tegyél jót! Ennél szebb és jobb élmény kevés akad.

Hogy a család mit szól hozzá? Gyerekek jönnek velem, átadtam nekik a sport, a mozgás szeretetét.

Azt hiszem határozottan kijelenthetem, hogy a futás az ismert előnyökön túl, fantasztikus hatással van az ember társas viszonyaira. Nagyon sok barátot szereztem általa.