Időnként elkalandozunk a Duna mellől.  Abban a szerencsében van részem, hogy munkahelyemen rendszerszeresen szervez túrákat szárazon és vízen egyaránt. A vízi túráknak rendszeres résztvevői, vagyis evezői vagyunk. Így jutottunk el 2015 júniusában a Tisza-tóhoz. Egész napos, kellemes vízitúrának néztünk elébe.

Ismerős volt a környék, mert néhány héttel előtte egy átmulatott csapatépítő éjszaka után, voltam olyan elvetemült és elindultam futni, éppen erre. Már akkor beleszerettem a tájba. Nyugodt, csendes, vízillatú, gyerekkori nyarakat idéző táj.

Örültem nagyon, amikor megérkezett a meghívó a vízitúrára, nem is gondolkodtunk sokat rajta: megyünk.

Ismerősként üdvözöltük már a szervezőket. Gyorsan „bekenuztunk” (bepakoltunk, evezőt választottunk, mellényeket a gyerekeknek) és irány a tó. Fura volt az evezés. Dunához, folyóvízhez szokottan nem volt könnyű, nem ment túl gyorsan a hajó. Nálunk mindig nehezítő tényező, hogy míg  a többi hajóban 3-4 felnőtt evez, addig mi csak ketten, a két gyerkőccel. Szerencsére az ebből adódó lassúságunk nem szokott gondot okozni, ha lemaradunk, bevárnak. Most sem volt ez másként.

Az időjárás is kegyes volt hozzánk. Az előző heti hőségnek nyoma sem volt, de nagyon kellemes evező időnk lett. És ahogy az lenni szokott, a nap is kisütött.

Tiszafüredről indultunk, Tiszafüredre érkeztünk. Poroszlóra eveztünk át, ott pihentünk egyet és kanyarodtunk vissza.

Tisza –tó élővilága lenyűgözött bennünket. A rengeteg madár, a vízi növények természetkedvelő énemet gyönyörködtették. Láttunk kérészt is. Sajnos nem sokat, de az a néhány csodaszép volt, ráadásul egészen a közelünkben voltak.

Hosszú túra volt. 7 órát eveztünk, huszonvalahány kilométert. Hogy pontosan mennyit, azt nem tudom, mert a technika feladta, lemerült a telefonom.

Az utolsó néhány kilométeren „csaltunk” csöppet és felszálltunk a záróbuszra. Ez nem volt más, mint egy motoros ladik, amivel kísértek bennünket. A kormányosa kincset ért. Belekapaszkodtunk a ladik oldalába és úgy haladtunk. Közben mesélt, mesélt, mesélt… A tóról, az élővilágról, növényekről, állatokról. Mindaz, amit a túránk során láttunk, most a helyére került, kerek lett az utazás.

A napot egy fantasztikus halászlével zártuk a Fehér Amúr Halászcsárdában és reménykedtünk benne, hogy látjuk a Tisza virágzását. Sajnos ez idén nem adatott meg.

Bevallom rég voltam annyira fáradt, mint akkor este. El is gondolkodtam: azért amikor az ember a legapróbb porcikáját is érzi, amikor becsukja a szemét ringatózik, rázza a hideg a fáradtságtól, grátisz belép a sulyomba és mégis elégedett… az azért súrolja az épelméjűség határait. Vagy nem?