Minden jó, ha a vége jó!

Kicsit javítottam a lelkiismeretemen a hétvégén, ami a sportot illeti, de a vasárnap a szó szoros értelmében elfújták a terveimet.

A történet ott kezdődött, hogy néhány hete pakoltam ki a bevásárlást az autóból és kicsit elszámítottam a csomag súlyát, jól meghúztam a derekamat. Gyakorlatom van  benne, a kezelésében is. De az elmúlt időszakban - hála néked body art, úszás, futás - semmi gondom nem volt, nem is volt itthon készleten se tapasz, se gyógyszer. Aztán beszereztem és kikúráltam magamat. Legalább is azt hittem.... De mégsem volt az igazi.

Derekam és a forgóm kiabált, hogy figyelj már rám!

Így megbeszéltük, hogy oké, értem én!  Nem vagy már mai csirke, ha pihenni akarsz, pihenj, csak ne hagyj cserben!

Ennek oka, hogy a hétköznapokat sport nélkül, pihenéssel töltöttem.

Az egyik ilyen pihenős napon bogarásztam a neten, amikor láttam egy hirdetést, eladó biciklikről.

Tervezem majd egy tuti bringa vásárlását, de mindig van fontosabb. Ráadásul, amíg a kisebbik gyerkőc nem kilométer biztos, és nincs rendes bringája, addig én sem tervezek nélkülük hosszú távú túrákat. Az esetleges versenyekre, pedig tudok bérelni profi bringát.

A jelenlegi jószágom kiszolgálta magát, csörög, zörög, hosszú útra nem is merek elindulni vele.

Lényeg, hogy visszakérdeztem a hirdetett biciklire. Kiderült, hogy a szomszéd településen van, és nem csak a hirdetett bringa, hanem más, tetszésemnek való is van.

Így aztán szombaton délelőtt meg is néztem őket. És beleszerettem egyikbe. Nem egészen olyan, mint ami a hosszútávú terveimben szerepel, de ilyet is nézegettem már. Osztottam, szoroztam: arra amire most nekem kell még néhány évig, tökéletes lesz.Délután felültem a vonatra, visszamentem, megvettem és hazatekertem vele. Mert az időjárás is ezt akarta.

PIROS. Összteleszkópos és hazafelé tekert 8 km alatt tökéletesen viselkedett. Olyan, mintha régi ismerősök lennénk.

A héten végre sportoltam is. Olyan jól esett, olyan felszabadult lettem, hogy még kellett valamit csinálnom. Futással kacérkodtam, de besötétedett.

Úszás lett a folytatás. 2000 m-t úsztam, csillagos ég alatt a kivilágított medencében. A plusz örömöm pedig, hogy egyre több megy gyorsúszásban.

Szégyen, nem szégyen négy éves korom óta úszok rendszeresen, de gyors úszás valahogy kimaradt, nem szerettem. Most kezdek ráérezni... Hiába na! Vannak dolgok, amihez meg kell érni az embernek. Legalább is nekem.

Terveztem vasárnapra futást is. De a szél elfújta. Futok én esőben, hóban, fagyban... De a szél..., na az ellenségem. Nem kockáztatom az arcüreggyulladást, úgyhogy maradtam itthon.

De minden jó, ha a vége jó! Nem telt el mozgás nélkül a hét! s mindjárt itt a következő.

Képek: http://edzesmindenkinek.hupont.hu/, http://gerinces.hu, http://www.telesport.hu, http://www.keepcalm-o-matic.co.uk

A Mandulavirág az Inzulinrezisztencia, PCOS és társaik által életmódváltásra kényszerített emberek oldala.

Az életmódváltás négy pillérének egyike a pszichés-pillér.

Egy állapot létrejötte, fennléte és megváltozás nem független a tudatunktól és a lelkünktől.

A pszichés-pillér ezen az oldalon nyújt segítséget, legyen szó stresszoldásról, elakadások feloldásáról, motivációk megtalálásáról, szakemberek ajánlásáról, ismeretterjesztésről, életmódváltó programok szervezéséről.

Nézz be a Mandulavirághoz!

Amikor a futás mellett tettem le a voksomat, tudtam, hogy a legfontosabb egy futócipő. Némi szenvedés után kellett rájönnöm, hogy a leglényegesebb tényezőt hagytam csak figyelmen kívül: azt, hogy a cipő megfelelő legyen.

Elmentem a Premier Outlet centerbe, és vettem egy Nike izémicsodát, 41-est, mert akkora a lábam. A legfontosabb tényező pedig az volt, hogy tetsszen a színe. Ugye, nyilvánvaló hogy első körben hány hibát követtem el? Gyakorlatilag az összeset.

Két év nem túl aktív használat után kezdtem azt érezni, hogy valami nem jó. Fájt a térdem, a bokám. Sokat gondolkodtam rajta, hogy mi lehet a gond, az egyik ötletem az volt, hogy lehet, hogy új cipőre volt szükségem. Tavaly májusban, már több tudással elmentem a Spuri futóboltba, ahol első körben megnézték a talplenyomatom, majd felajánlottak néhány pár stabil cipőt. Mivel 41-es a lábam, kapásból 42-essel kezdtem, majd hamar kiderült, hogy a 42 is kicsi, úgyhogy 42,5-ös cipőt kellett próbálnom. Ebben a méretben a rózsaszín kilőve, tekintve, hogy 42 felett csak férfi futócipőt gyártanak. :(

Egy félórányi próbálgatás után egy Saucony Phoenix 7-es mellett tettem le a voksom. Az eladó is.

Az első 5 után bejött a sejtés: cipő-gondom volt. Azóta se térd, se boka fájás.

Kicsit sárga, kicsit savanyú, de az enyém. <3

A már említett káosz átláthatóvá tétele érdekében elmentem egy tanfolyamra, amely pontosan azokat a kérdéseket hivatott megválaszolni, amelyek bennem is folyamatosan kavarognak. A tanfolyam az életmódváltás gyakorlati, és ami szerintem legalább ugyanolyan lényeges, a lelki tényezőket is segít tisztába tenni.

A tanfolyam kb. 4,5 órás, ami nyilván nem elég arra, hogy minden részletben elmerüljön az ember, de az alapokat megadja, és rengeteg gondolkodni valót kapunk házi feladatként (nyilván nem kötelező jelleggel, de ha valóban akarunk tenni magunkért, akkor úgyis gondolkodni fogunk).

A kurzust Zentai Andi (a Mens Mentis vezető dietetikusa) és Bodó Andi (tudat-tréner, coach) tartották. Zentai Andi a gyakorlati tudnivalókat segített tisztázni. Előkerült az ökölszabály (nem, nem az erőszakos fajta, hanem a saját öklünk alkalmazása mérceként), a különbség a fehér, a teljes kiőrlésű lisztek, a basmati és a fehér rizs között, a magyarázat, hogy a gyümölcs miért nem jó reggelire és az is, hogy hogyan vernek át bennünket a címkékkel.

Nagyjából tudom, hogyan csoportosítsam az élelmiszereket CH tartalmuk szerint, hogy az élelmiszerek súlyát főzés előtt kell mérni, és annak kell a szénhidrát tartalmát figyelembe venni, és, hogy hány gramm CH-t ehetek meg reggelire.

Nem állítom, hogy könnyű, de érthető, és ez már rengeteget számít.

A kurzus kezdő, és befejező egy órája szólt a lelki oldalról, Bodó Andi tudat-tréner interpretálásában. Személy szerint nekem rengeteg felismerést hozott ez a két óra. Az én legnagyobb tantuszom az a hatás-ellenhatás törvény volt. Rájöttem ugyanis, hogy azért nem ment eddig a diéta, mert eleinte nem akartam igazán, mondván, hogy ó, menni fog az, hiszen már egyszer sikerült. Aztán egyszerre kötelező lett. És ez a muszáj az, ami blokkolta azt, hogy lelkes legyek. Az előző, nagy fogyás azért ment könnyen, mert ott én találtam meg a diétát, én alakítottam ki úgy, hogy a magam számára megfelelő legyen. Ezt, a CH diétát pedig az orvos akasztotta rám, mint valami nem kívánatos ruhadarabot. Mondjuk, mint egy fűzőt, az kellően utálatos és kényelmetlen tud lenni.

Ahhoz, hogy az életmódváltást "ész nélkül" tudja az ember csinálni, át kell állítania a látószöget. Meg kell keresni azt, hogy mit nyerek általa, mi az, ami tényleg motiválhat abban, hogy ne adjam fel, és üljek vissza csülkös pacalt zabálni fehér kenyérrel. Lehet ez a gyerek, a család, a bármi, csak fontos, hogy ha elképzeled, milyen lesz majd, ha eléred a célod, olyan könnyű legyen a lelked, mint egy hópihe.

A gyakorlati ismereteken, és a lelki tréningen túl óriási pluszt adott az, hogy olyan emberekkel ültem együtt, akik hasonló problémákkal küzdenek, mint én. A probléma alatt pedig nem feltétlenül a betegséget értem, hanem a "kifogásokat" is. Azt, hogy miért nem csináljuk, hogy mi az, ami gátol bennünket abban, hogy kitartsunk. Sok tényezőt felsoroltunk, és általános problémaként jött az idő hiánya, a megfelelni akarás (lehetőleg mindenkinek és egyszerre), a fáradtság és a motiválatlanság is.

Azért is volt ezekről jó beszélgetni, mert itt nem éreztem azt, hogy úgy néznek rám, mint valami UFO-ra. Hogy nem csak nekem probléma, amikor huszadjára kell valakinek elmagyaráznom, hogy "köszönöm, nem kérek a sütiből, akkor sem, ha csak egy kanál cukor van benne", és, hogy baromira nehéz megfelelni nőként, anyaként, feleségként, kollégaként, háztartásvezetőként, szakácsként úgy, hogy közben ne legyen lelkiismeret-furdalásom, ha elmegyek egy órára futni. Én azt a taktikát választottam, hogy behúztam a féket majd' minden területen. Nem veszek részt a saját életemben, mert annyi mindent kéne menedzselnem, hogy a feladat nagyságától megrémülve bebújtam egy sarokba, a fejemre húztam a takarót, és állatira sajnálom magam. Miközben persze teljesen tudom, hogy ez így nem jó. 

Amikor a betegségeim miértjét keresem, óhatatlanul felmerül bennem az, hogy valószínűleg arra akarnak megtanítani, hogy hogyan menedzseljem az időmet, az életemet, hogyan éljek teljes életet.

Mindenkinek ajánlom a tanfolyamot, aki tényleg szeretne kilátni a káoszból, amit a diéta miatt érez.

Számomra az derült ki, hogy ez hasonló, mint a korcsolyázás: az elején még nagyon csúszik, de az első óra végére már képes vagyok stabilan állni a jégen.

Ha pedig eleget gyakorolja az ember, akkor simán megcsinálja a tripla leszúrt Rittbergert a dupla Lutz-szal.

Most minden tekintetben medvének érzem magamat. Leginkább téli álmot aludnék. Pedig nagyon fel kellene már ébrednem!